Műhely: A Hullám

2014. január 21. Pécs, Mihovics Szebasztián

Eredeti címe: Die Wolle
Rendező: Dennis Gansel
Főszereplő: Jürgen Vogel(Rainer Wenger)
Megjelenés: 2008.

A cím alapján valami strandolós, szörfös filmre gondolhatunk, de az első képkockák láttán egyből megváltozott a véleményem.

A film eredeti címéből kikövetkeztethetjük, hogy egy német filmről van szó, ami egyébként valós történet alapján készült. A főszereplő egy tanár (Wenger úr), aki megpróbálja meggyőzni diákjait arról, hogy a diktatúra ma is létezik. A kísérlet során a diákoknak saját kézjelük, ruhájuk és logójuk van. A Hullám nevű kísérlet annyira megváltoztatta a diákok gondolkodását, hogy készek voltak megtenni bármit. A kísérlet végére annyira elfajultak a dolgok, hogy a Hullámot be kellett szüntetni. Egy fanatikus diáknak azonban ez nem tetszett, így megpróbálta megakadályozni a “banda” felbomlását: Diáktársában súlyos testi sérülést okozott, végül magával is végzett. Mindezen bűncselekményért a szervezet vezetőjét, Rainer Wenger tanár urat vonták felelősségre, végül pedig letartóztatták.

Hogy ártatlanul-e, vagy sem, azt döntsétek el magatok! A tanár úr kezdetben úgy gondolta, jó ötlet lesz, ha diákok a saját bőrükön tapasztalják a diktatúra hatásait – egyébként szerintem kicsit túlzásba is vitte a dolgot. Csak a végén eszmélt rá a következményekre, a diákok persze az egész dolgot nagyon komolyan vették, és egész idő alatt a tánár mögött szerveződtek, na de ők is túloztak egy kicsit, bár azért úgy láttam, ezidő alatt barátságok is szövődtek, véleményem szerint ennyi jó dolog azért volt benne.

Úgy gondolom hogy a diktatúra rossz dolog, a történelem során mindig rossz vége lett, s napjainkban sincs ez másként.

Teljes cikk: Kultúra, Pécs, online

Az adott cikk linkje: https://paletta.baralib.hu/?p=318

Szólj hozzá!